„Most már ideje, hogy tudd az igazat. A nővéred olyan árat fizetett érted, amit el sem tudsz képzelni.”
Összeráncoltam a homlokom. Nem akartam beszédeket, sem szépítést. Mégis folytatta, remegő hangon.
„Amikor a szüleitek meghaltak, te még kicsi voltál. Ő éppen csak betöltötte a tizennyolcat. Feladta az iskolát, a saját terveit, mindent, hogy neked legyen esélyed. Azért takarított, hogy kifizesse a tandíjadat, a könyveidet, az ételt. Az a sok tartozás is miattad volt.”
A szavai úgy vágtak belém, mintha valaki mellkason szúrt volna. Hirtelen nem kaptam levegőt rendesen. Ráztam a fejem, mintha attól eltűnne.
„Nem” motyogtam. „Ez nem lehet igaz. Én dolgoztam meg érte.”
A nagynéném nem nézett félre.
„Ő sosem mondta el, mert azt akarta, hogy bűntudat nélkül haladj. Minden sértést lenyelt, mert azt hitte, a te sikered megéri neki.”
A koporsó abban a pillanatban nem csak egy fényesre lakkozott doboz lett. Olyan volt, mint egy ítélet.
Egyszerre jöttek a képek, egymás után, megállíthatatlanul.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
