Tudta, hogy ez a gesztus elárulja. Ujjai mégis a telefon felé mozdultak, egy olyan szorongás vezérelte, amit már nem tudott kontrollálni. Gondolataiban ezernyi forgatókönyv bontakozott ki, melyeket regények, tévésorozatok és itt-ott hallott történetek tápláltak. Lélegzetelállítóan nyitotta meg a névjegyzéket, mintha egy visszafordíthatatlan igazságra készülne rájönni.
Nevek, amik meginogtatnak
A becenevek egymás után jöttek: szeretetteljesek, melegek, szinte költőiek. A gyomra összeszorult. Minden szó megerősítette félelmeit, minden sor egyre mélyebbre sodorta a feltételezések ördögi körét. Hirtelen nevetségesnek érezte magát, amiért hitt egy egyszerű, megnyugtató történetben, árnyékok és hibák nélkül. Mintha a talaj megszakadt volna a lába alatt.
Az első hívás, az első pofon
Remegve nyomott meg találomra egy gombot. Egy hang válaszolt, ismerős, gyengéd, azonnal felismerhető. Az anyja volt az. Szégyen öntötte el, égetően forró volt. Dadogva bocsánatot kért, és hirtelen letette, a szíve hevesen vert. Csak egy félreértés volt... és mégis, a kín megmaradt benne.
