Fel sem tűnt, hogy hiányzik. Ha magánál tartja, csak reggel veszem észre.
Elmondta, hogy utánam szólt, de már eltűntem a kapuban. Félt, hogy valaki más találja meg, ezért félrehúzta a kocsit, és felrohant a lépcsőn, hogy visszaadja.
Kipirult az arca a futástól, én pedig alig tudtam összeszedni a hangomat. Sajnálom, motyogtam. Azt hittem, hogy maga…
Elmosolyodott, és befejezte helyettem. Baj? Mindketten felnevettünk, idegesen, de megkönnyebbülten. Szép estét kívánt, aztán elindult lefelé. Én pedig ott álltam, szorítottam a pénztárcám, és próbáltam megnyugtatni a zakatoló szívem.
Amikor végre beértem a lakásba, lerogytam a kanapéra. Újra és újra lejátszódott bennem a jelenet.
Megütött a felismerés, milyen gyorsan el tudja torzítani a félelem a valóságot. Milyen könnyű rosszat feltételezni valakiről, aki valójában segíteni próbál.
Az éjszaka megtanított valamire, amit nem szeretnék elfelejteni: az első benyomás gyakran téved, a félelem pedig hangosabb a józan észnél. Nem minden idegen jelent veszélyt.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
