Régen szinte minden háztartásban ott volt, de akinek most is megvan ez a pohara, az hatalmasat nyer. A gyűjtők egy vagyont fizethetnek érte

Miért lett érték egy egyszerű pohárból

A Tuzex a szocializmus furcsa kirakata volt, ahol a nyugat ígérete a polcokon állt. Ettől válhatott egy pohár is státusztárggyá. Nem feltétlenül a forma miatt, inkább a története miatt: hogy honnan került a vitrinbe, hogyan sikerült hozzájutni, és miért vigyáztak rá úgy, mintha törékenyebb lenne a kristálynál.

A gyűjtői piacon ez a háttér sokat számít. Egy szett, amihez doboz is megmaradt, vagy amin még ott van egy régi címke nyoma, egészen másként „szól”, mint egy ugyanilyen, agyonmosott darab. És persze ott vannak a logók is: a régi italreklámok, a diszkrét feliratok, a márkák, amik akkoriban ritkaságnak számítottak, ma pedig azonnal beazonosíthatók.

Ezeket a részleteket nézik először a gyűjtők

A legtöbb érdeklődő reflexből a pohár alját fordítja fel. Van e jelzés, maradt e bármilyen dombornyomás, gravír, gyártói pecsét. Aztán jön az állapot: hajszálrepedés, lepattanás, mattulás, karc. Egy vitrines készletnél ezek gyakran nincsenek, egy mindennap használt pohárnál viszont szinte elkerülhetetlenek.

Ami sokszor meglepő, hogy a „hibák” néha mégis vonzóak. Egy kézzel fújt üvegnél az apró egyenetlenség nem feltétlenül hiba, inkább karakter. A patina is tud jól állni, ha nem kosz, hanem idő. Az eredeti ragasztott címke maradványa vagy a korabeli csomagolás pedig olyan plusz, amitől egy darab hirtelen nem csak tárgy lesz, hanem történet.