A libsi szavazók szerint Magyar Péter diktatórikus hajlama egy igazi feature
Akik számításból helyezkedtek, azokról az elmúlt hetekben sokan sokat írtunk és beszéltünk. Az ő motivációjuk természetesen egyértelmű, ugyanakkor érdekes, hogy csak az elkötelezett ellenzéki szavazók tömegének létezése mellett értelmezhető: helyezkedhet bármilyen oligarcha vagy funkcionárius ahogy akar, ha nincs egy olyan közhangulat, amely felkarolja azt az új politikai vonalat, amely az ő új boldogulásukat garantálja. Röviden tehát, a megújulás feltétele, hogy szembenézzünk a ténnyel: nem nyerhetett volna a Tisza Párt, ha nincsen mögötte tömegtámogatás. Lételméletileg a jobboldal árulói sem léteznének, ha nincsenek ellenzéki szavazók. Innen nézve tehát az elkötelezett ellenzéki szavazóknak a teljes Tisza-táboron belül tehát kitüntetett helyzete van annak meghatározásában, hogy milyen kormányt szeretnének az Fidesz-KDNP leváltására meccsbe küldeni. Ha egy markáns, tudatos törzsellenzéki közeg épül ki, az képes lehet már a kampány előtt, vagy legkésőbb aközben artikulálni a saját elvárásait az éppen aktuális messiás felé. A probléma, ami félrecsúszott Magyar Péter esetében azonban éppen ez: rá messiásként tekintenek még ma is, aki per definicionem hiba nélküli, vagy ha mégsem, azt szükségszerű skillnek tekintik az ellenzéki szavazók. Mondhatni, a liberális jogállam hívei szerint Magyar Péter diktatórikus hajlama nem bug, hanem feature. És ezt a leköszönő kormánypártok a legkisebb mértékig sem ismerték fel. De ez az ő felelősségük, amelyért a súlyos vereséggel meg is fizettek.
Hogy az ellenzéki szavazók még fűtötték is ezt a feature-motívumot, az a kormánypártokénál sokkal komolyabb felelősség politikaelméleti értelemben. A kormánypártok ugyanis értelemszerűen aligha alakíthatják ellenfeleik politikai perszónáját- bár kétségtelen, erre olyan helyeken, mint az Orosz Föderáció, azért van kormányzati igény-, az ellenzéki közegnek elvileg képesnek kellene lennie befolyásolnia az ellenzéki pártok politikáját. Ez a Tisza Párt esetében teljesen zátonyra futott. Ha az ellenzékiséget az elmúlt 16 (vagy helyesebben 14+2 évben) egy szófelhőként kellene felírni, akkor a teljesség igénye nélkül a következő szavak, kifejezések jelennének meg: liberális demokrácia, jogállam, elszámoltatás, korrupció, EU, LMBTQ, Pride, O1G, rendőrállam, diktatúra, nepotizmus, stb.
Ezek közül legfeljebb az O1G-t szállítja Magyar Péter, amely azonban mind közül a közpolitikailag legkevésbé releváns tényező. Az elszámoltatás már ott kicsúszott, amikor a NER nagyvállalkozóinak egy jelentős része nyíltan vagy látszólag dacosan, de tálcán nyújtotta át szolgálatait Magyar Péternek. Ugyanígy lehet a liberális és illiberális demokrácia harcáról is hosszas vitákat folytatni, egyik vagy másik működési modell viszi az országot valamerre. Az O1G így, önmagában sehova. Márpedig az ellenzéki közösség elvárása az, hogy a következő kormány markáns elmozdulást tegyen az fideszes világ gyűlölt vélt, vagy valós jellegzetességeitől, mint például a nepotizmus, az oligarchák uralma, vagy az autoriter politikai manírok.
Ehhez képest Magyar Péter ajánlata: a sógor igazságügyi miniszter lesz, a NER nagyvállalkozóinak egy része már mindig is tiszás volt, a hadsereg pedig a moszkvai május 9. mintájára szalutál- mókás módon épp május 9-én- az orosz beavatkozástól rettegő ellenzéki közeg megváltójának.
Hogy a jobboldal árulói, netán még a „csalódott fideszes” szavazók egy része is így képzelt el egy Orbán Viktor utáni, őt leváltó miniszterelnököt, azt még el is tudom képzelni. Hogy az is, aki 2010-ben baloldali szavazó volt, azt már nehezen. Leváltották azt a kormányt, ami miatt 16 éven keresztül féltek, arra a kormányra, amitől valójában rettegtek.
Mondhatnánk, hogy ez az ő bajuk, de valójában nem. Ez ugyanis nem nemzeti vagy jobboldali kormányzás, hanem egy villámtempóban kiépülő autokrácia, aminek mind viseljük a következményeit.
Egyúttal azonban tanulsággal is szolgál a jobboldali, nemzeti közösség számára: a tanulság pedig az, hogy olyan ellenzéket kell ennek a kormánynak szervezni, amely képes becsatornázni és érdemben, elvek mentén képviselni a választói akaratot. A patrióta oldalnak tehát az apátia lesz a legnagyobb ellensége, amelyet csak civil aktivizmussal lehet megelőzni.
És e téren a nemzeti oldal kifejezésnek is új jelentéstartalmat kell kölcsönözni. Ami most következik, az láthatóan a nemzet ellenében, magyar emberek vegzálásával, tönkretételével, a nemzeti vagyon elherdálásával kiépített rendszer lesz, amelynek nemcsak az ellenzékbe szoruló Fidesz-KDNP szavazók, hanem minden magyar ember természetes ellenzéke kell hogy legyen. A nemzeti oldalnak tehát erre, a magyar emberek szélesebb szövetségére kell épülnie: minden olyan emberre, aki nem akarja, hogy a hazánkból egy brüsszeli provincia legyen, arctalan piackereső multivállalatok tulajdonában. Persze eddig hosszú út vezet és számos konfliktus. De az elveket ideje ellenzékből is számonkérni.
