Hadd újítsák fel a bérleményedet, vagy a dácsát… ami egyébként szintén az enyém – mondtam, felvonva a szemöldököm.
Pasa végre megtalálta a hangját, és rémülten rám nézett.
– Anya, mit csinálsz? Mi egy család vagyunk! Megígérted! –
Megígértem a fiamnak és a feleségének – olyan embereknek, akik tisztelnek engem. De egy „szegény nyugdíjasnak” nincs mit veszítenie, csak a láncai… és a lakása – válaszoltam nyugodtan.
– Nincs jogod! – kiáltotta Ilona, felugrott és felborította a székét. – Te adtál! A miénk! –
Adtam, és meggondoltam magam. A törvény megengedi, amíg a jog nincs bejegyezve. – Megváltozott a végrendeletem, mert a kedvességet gyengeségnek nézted, kedvesem.
Felálltam, és teljes magasságomban kiegyenesedtem a fájó hátam ellenére.
– Az én házam nem az a menedék, ahová kidobhatod a főbérlőnőt. A lakás az enyém, és én sehova sem megyek. Szóval keress magadnak egy téglafalú padlásszobát valahol máshol.
– És mi lesz velünk?! – Ilona hangja éles kiáltássá vált. – Már megint kiadtuk a lakásunkat; három nap múlva el kell mennünk! –
Ez a te problémád – vontam vállat. – Különben is, Pasa, mivel a nyugdíjam valóban szerény, úgy döntöttem, javítok az anyagi helyzetemen: kiadtam a második hálószobát – a te régi gyerekkori szobádat.
– Kinek? – kérdezték egyszerre, pillantásokat váltva.
Ebben a pillanatban hosszú, egyenletes csengés hallatszott a bejárati csarnokban. Megnéztem az időt: a londiner pontos volt. Azon a reggelen láttam egy kétségbeesett üzenetet egy városi csoportban egy konzervatóriumi diáktól, akit kilakoltattak a kollégiumából; és fél órával korábban válaszoltam neki.
A küszöbön egy magas, vékony vörös hajú állt, egy hatalmas, fényes bőröndöt és két bőröndöt cipelve a hátán.
– Jó estét, Vera Pavlovna! – kiáltotta vidáman. – Arkagyij a nevem. Elkéstem? Megmentettél, esküszöm! –
Éppen időben, Arkagyij, gyere be – mondtam mosolyogva, és félreálltam, hogy átengedjem.
– Ilona, ő a bérlőm.
Arkagyij átfurakodott terhével, és majdnem fellökte Ilonát az óriási tokkal.
– És ez… mi ez? – kérdezte a lány, remegő ujjal a hangszerre mutatva.
– Ez egy tuba! – kiáltotta a diák, és az arca felragyogott. – Ritka, erőteljes hangszer. Sokat kell gyakorolnom az államvizsgák előtt. Vera Pavlovna azt mondta, hogy itt kiváló az akusztika – Sztálinista!
– Egy… tuba? – ismételte Pasa, eltorzult arccal, mintha fájna a foga.
– Igen! Kipróbálhatom a hangot most azonnal? – kérdezte reménykedve Arkagyi, felém fordulva. – A fúvóka vadonatúj, alig várom!
– Persze, Arkagyi. Érezd magad otthon – mondtam.
– Ugye… viccelsz? – lehelte Ilona, hátralépve. – Belefúj majd abba a valamibe! Még három napja itt vagyunk… megőrülünk!
– Fiatal vagy, megoldod majd. Kezdj klasszikus zenélni – mosolyogtam. – Az élet nem mindig könnyű.
A hálószobából manőverezés zaja, fém csörömpölése hallatszott, majd egy HANG. Nem is hang volt: egy sebesült elefánt üvöltése, egy óceánjáró szarvával keveredve. Egy mély, visszhangzó puffanástól megcsörrent a tálalószekrény üvege, és csilingeltek az asztalon lévő tányérok.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
