Amióta megszülettek az ikerunokáink, Bence és Máté, az életünk tele lett nevetéssel, zajjal és apró lábnyomokkal. Imádjuk őket, ez nem is kérdés. De 65 évesen az ember már nem ugyanarra vágyik, mint fiatalon. A férjemmel, Lajossal sok év munka után végre szerettük volna élvezni a nyugdíjas éveink nyugalmát: a kertet, a csendes reggeleket, egy jó könyvet, vagy egy közös kirándulást.

Ekkor Lajos letette az újságot, felállt, és teljes nyugalommal odament a gyerekek táskáihoz. Felvette őket, majd kisétált az autóhoz.

Nóra döbbenten nézett rá.

– Apa, mit csinálsz?

Lajos kinyitotta a hátsó ajtót, betette a táskákat, majd csendesen, de határozottan megszólalt:

– Azt, amit már régen meg kellett volna tennünk. Ma este nekünk is dolgunk van. Nem vagyunk ügyeletes bébiszitterek, Nóra. A szüleid vagyunk. Szeretjük az unokáinkat, de ez nem jelenti azt, hogy bármikor ide lehet őket hozni kérdés nélkül.

Nóra először megsértődött.

– Azt hittem, örültök nekik.

– Örülünk – válaszolta Lajos. – Akkor, ha megkérdezel minket. Akkor, ha mi is igent mondunk. De amit most csinálsz, az nem kérés, hanem ránk kényszerítés.

A két kisfiút visszakísértük az autóhoz. Nóra duzzogva becsatolta őket, majd elhajtott.

For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.