Ki ne őrizne meg már egy kabátot, egy ékszert vagy egy levelet egy elhunyt szerettétől, pusztán azért, mert nem tudott megválni tőle? Azt mondogatjuk magunknak, hogy ezek a tárgyak vigaszt nyújtanak, hogy emlékeket idéznek fel… De mi van, ha éppen ellenkezőleg, mély bánatot okoznak és akadályozzák a gyógyulási folyamatot? Ezért lehet hihetetlenül megnyugtató az elhunyt személyes tárgyainak átnézése.
Az anyagi emlékek láthatatlan csapdája
A gyászban gyakran ahhoz ragaszkodunk, ami megmaradt: ismerős illatú ruhákhoz, fényképekhez, mindennapi tárgyakhoz. Megtartjuk őket „csak a biztonság kedvéért”, abban a reményben, hogy segítenek a gyászban. De a valóságban ezek a dolgok elzárhatják a múlthoz való kapcsolódásunkat, és akadályozhatják az érzelmi sebek gyógyulási folyamatát.
Pszichológiai szempontból a szeretett személy tulajdonába való kétségbeesett ragaszkodás blokkolhatja a természetes gyászfolyamatot. Ez egyfajta „időbuborékot” hoz létre, amelyben a veszteség elfogadása tudattalanul késik. Bár ez a folyamat időt vesz igénybe, elengedhetetlen a belső béke visszanyeréséhez.
Olyan teret teremteni, amely befogadja a jövőt.
Mi lenne, ha azzal, hogy rendet rakunk magunk körül, magunkban is teret teremthetnénk? Egy elhunyt szerettünk holmijának szétválogatása, elajándékozása vagy rendszerezése sem nem „felejtés”, sem nem tiszteletlenség. Ez egy erőteljes szimbolikus gesztus, egy módja annak, hogy ezt mondjuk: „A szívemben maradsz, de én továbblépek.”
Egy gyengéd stratégia az, ha a legkevésbé érzelmileg megterhelő tárgyakkal kezdjük. Idővel eldönthetjük, hogy megtartunk egy-két fontos emléktárgyat – egy fényképet, egy ékszert, egy levelet –, és a többivel elajándékozzuk. Ha ezeket a tárgyakat jótékonysági célra vagy rászorulóknak adományozzuk, új értelmet adhatunk ennek a búcsúnak.
Az érzelmi teher minden dobozban rejlik
Még akkor is, ha hiszed, hogy jó úton jársz, minden egyes megtartott tárgy finom csípésnek érződik. Egy szekrény kinyitása és egy ottfelejtett ing megtalálása érzelmek áradatát válthatja ki. Ez tartós érzelmi sebezhetőséget okoz , amely gyakran láthatatlan, de nagyon is valós.
Nem az emlékek kitöröléséről van szó, hanem arról, hogy békés helyet adjunk nekik a tudatunkban, anélkül, hogy a tárgyak börtönné válnának. Nem inkább arról van szó az ünneplésben, hogy mit hordozunk magunkban, mint arról, hogy mit tartunk a polcunkon?
Gondold át a teredet, hogy újratervezhesd magad.
A szoba elrendezésének megváltoztatása, a bútorok átrendezése, egy fal újrafestése… Ezek a látszólag jelentéktelen dolgok valódi hatással lehetnek a jólétünkre. Segítenek abban, hogy zökkenőmentesen áttérjünk a következő szakaszra, és visszaszerezzük életterünket.
A környezet megváltoztatása nem azt jelenti, hogy „kitöröljük” valakit, hanem azt, hogy elfogadjuk, hogy az élet megy tovább, és megérdemlünk egy olyan környezetet, amely elősegíti a jólétünket. Önmagunk újraértelmezése azt is jelenti, hogy olyan menedéket teremtünk, ahol kényelmesen érezzük magunkat, harmóniában az új valóságunkkal.
Mi lenne, ha teret teremtenénk a fénynek?
A gyász egy személyes utazás, néha kanyargós, sohasem egyszerű. Nincs helyes vagy helytelen módja a megbirkózásnak. De ha úgy érzed, hogy valami jobban nyomaszt, mint amennyire megnyugtat, az egy jel lehet, hogy elengedd. Hogy visszanyerd a könnyedség érzését... és hagyd, hogy a fény visszatérjen a mindennapjaidba.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
