Hajnali három volt, amikor felriadtam. Nem álom volt, nem zaj az utcáról – a telefonom szinte őrülten rezgett a sötétben, újra és újra felvillanva az éjjeliszekrényen. Félkómásan nyúltam érte, de ahogy megláttam a kijelzőt, egy pillanat alatt kiszáradt a szám.
Tizenhét nem fogadott hívás.
Mind a lányomtól.
És ott volt az az egyetlen üzenet. Az a pár szó, ami úgy vágott mellkason, mintha valaki kitépte volna a levegőt a tüdőmből:
„Apa, segíts! Gyere gyorsan!!”
Nem gondolkodtam. Nem mérlegeltem. Csak ugrottam. Nem vettem fel rendes cipőt, nem néztem az órát, csak felkaptam a kulcsaimat, és már csaptam is be magam mögött az ajtót. Az üres utcákon úgy hajtottam végig, mintha minden piros lámpa személyes sértés lett volna. A szívem a torkomban dobogott, a fejem tele volt képekkel, amiket egyetlen szülő sem akar látni.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
