Az a szám… időközben az enyém lett. Helen régi száma.
Nem tettem le. Egy percig sem. Nyugtattam, beszéltem hozzá, amíg meg nem érkezett érte a segítség. Amikor elköszönt, még egyszer azt mondta: „Köszönöm, apa.” Nem nekem szólt, mégis belém égett.
Visszaültem az autóba. És ott, a kormányra borulva sírtam. Nem hangosan. Csak úgy, ahogy az ember akkor sír, amikor már elfogyott minden ereje. Egészen addig, amíg fel nem kelt a nap.
Azon az éjszakán, pár szívdobbanásnyi időre, újra apának éreztem magam mindkét lányom számára.
És valahol mélyen tudtam: a szeretet nem ér véget a búcsúval. Csak más formában talál vissza hozzánk.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
